Robin Gumiszobája

A nap hasonlata:

"He screamed like slutty girl number one on a teen horror flick..."

Mostanában mellőzöm a postolást, igazság szerint nem vagyok olyan hangulatban, amiből szívesen osztanék meg másokkal is dolgokat, viszont ígéret szép szó. Ráadásul a szobapörgető manó (a k. anyját!!!!) nem hagy aludni, így minden erőmet összeszedve a táncolgó billentyókre koncentrálok és hajrá...

A fiú egy utcazenész. Ütött kopott gitárján kívül nincs semmije. A lány egy lengyel(?) vendégmunkás Dublinban, szinte nyomorban él. Kettejük találkozása az életben és kettejük találkozása a zenén keresztül adja a Once c. film vázát. Keserédes történet az övék, mégis igaz. Két világ találkozik általuk, mégis egyek ők a zenében. Nem illenek egymáshoz, bár egymáshoz valók. Nem sok adatott meg nekik az életben, de a zenében mégis egymásra találnak, és elhatározzák, hogy alkotnak valamit közösen, valami értékeset, legalább egyszer az életben. Összeszednek néhány utcazenészt és egy album felvételeibe kezdenek, miközben egymást is egyre jobban megismerik és ezáltal sodródnak az elkerülhetetlen felé.

A rendkívül alacsony költségvetésű (már-már amatőr) film zenei hátterét Glen Hansard és zenekara a The Frames, illetve Marketa Irglova biztosította. (ők játszották a filmben a fiút és a lányt) Munkájukért megkapták a legjobb eredeti filmzenéért járó Oscar-t 2008-ban, és nem érdemtelenül!!! Nehéz beszélni arról, hogy milyen a zene, hiszen annyi minden benne van. A reménytelenség és a remény, a megtalálás és az elvesztés, a feladás és a törekvés. Hallgassátok meg, és döntsétek el magatok! Én csak nagyon nehezen tudom meghallgatni anélkül, hogy komoly hatással ne lenne rám, elég komoly zene ez...

A film zseniális, mindenkinek ajánlom aki szereti a zenét, Dublint vagy a keserédes történeteket.

Ahogy látjátok a dizájn megújult, mert szó mi szó, már kicsit untam a régit, és ha jól tudom, akkor az is előfordult, hogy egy-két böngészőben/felbontáson szétesett. Elvileg ezzel ilyen gond nem lehet, ha valakinek mégis problémája van vele, az kérem jelezze egy komment formájában. Ez alól egy kivétel van, ha valaki Internet Explorer 6-os verziót használ, mert arra tudatosan nem optimalizáltam, így abban igen trágyán is néz ki a blog, de úgy gondolom az nem nekem probléma, hanem annak, aki képes 2010-ben egy 9 évvel ezelőtti böngészőt használni. Tessék frissíteni :)

A kinézet elsődleges célja az volt, hogy a közvetlen környezetemben található dolgokat megörökítse, és közel olyan állapotokat mutasson mint ami tényleg van az íróasztalomon :D Ennek megfelelően majdnem minden a képeken látható tárgy valóban itt virít 1-2 méteres körzetemen belül ahogy írom e sorokat.

Némi magyarázat, hogy mi micsoda, ha már felmerült kérdésként Pumukli. A bal felső sarokból indulva:

• Lazy Power flyer: hát ez teljesen egyértelmű, a világ leglustább rnr zenekarának fiktív szórólapja
• a dobverők abból a szempontból különlegesek, hogy ez az első pár dobverő amit valaha vásároltam, így nyilván jelentős rockzenészi életpályám vége felé komoly piaci értékkel fognak bírni
• a flyer alatt a 2005-ös pesti Queen+Paul Rodgers koncertre szóló jegyem található, ami sok szempontból sorsfordító élmény volt az életemben
• alatta egy igen régi, valódi bakelit bakelit hanglemez, ami a Nagymamámé volt, és a szombámban igen sok van belőle, aki már járt itt, az láthatta a falon őket
• Pumukli egy kis gumifigura, akiből tulajdonképpen kettőm is van. Kvázi testvérek :D A tudós kolléga urak az érettségitől kezdve segítették pályafutásomat, és megannyi sikeres vizsgán voltak a kabaláim. Természetesen nem vittem el őket mindre, így sikerült az x év egytemet összehozni :D A másik jelentőségük, pedig, hogy egy számomra kedves emberre emlékeztetnek
• a kék-fehér-piros korong, természetesen a The Who-t, illetve Keith Moon-t szimbolizálja; az összes nagyon kedvenc dobosom jelen van valamilyen utalás formájában
• a címes papírfecni azt hiszem nem szorul magyarázatra
• Rogeres kamupolaroid; a blogon kezdettől fogva volt egy Roger-kép, így ezt a hagyományt folytatni kell, meg egyébként is. Ez a kép volt az előző verzió fejlécében is
• a borítékból kicsusszanó fénykép az országos blogtalálkozó alapítóit örökíti meg első közös egy légtérben tartózkodásuk alkalmával
• a borítékon látható három nyíl Clem Burke-öt, a Blondie dobosát szimbolizálja, ez volt általában a lábdob frontbőrre ragasztva neki
• a kazettán látható jelek természetesen a Zeppelin tagokra utalnak, különös tekintettel Bonhamre (gyk: ő három metsző kör). A kazetta egy másik érdekessége, hogy ez a legeslegelső saját tulajdonú kazettám, talán 2-3 éves voltam amikor kaptam. Asszem Halász Judit van rajta :D
• az újság a brit Rhythm Magazine egy 2005-ös száma, amiben Taylor Hawkins (Foo Fighters dobos) volt a vendégszerkesztő, és ő készített interjúkat saját kedvenceivel (Roger Taylor, Stewart Copeland, Phil Collins, stb.)
• az egész blog legalján (ha egyáltalán legörgetett odáig valaki) van a retró tűzőgépem, amit a Nagyapámtól csakliztam el pár éve, illetve a kedvenc tollam párja. Ez csak a töltő, a golyósat elhagytam egy számvitel III. előadáson... damn' :S
• a kopirájt szöveg magáért beszél :D
  

Közszolgálati indie ajánló rovatunk ezúttal összekapcsolódik az egyik kedvenc filmem ajánlásával, történetesen egy soundtrack albumot fogak ajánlani ugyanis!

A Nick and Norah's infinite playlist c. film néhány New York-i fiatal egy napját illetve éjszakáját mutatja be. Egy "Where's Fluffy?" nevű banda koncertjére szeretnének eljutni, amelyik együttes arról híres, hogy soha nem mondják meg előre hol tartanak koncertet, hanem mindenféle nyomokat hagynak városszerte (pl klubok budijában falra irkálások). Szóval a főszereplők őket keresik, de közben persze sok-sok minden történik velük. Amiért nagyon szeretem ezt a filmet, hogy a nyilvánvalóan fiktív történeten kívül teljesen életszagú. Nincsenek benne erőltetett hálivúdi drámázások, sőt a dialógusok kifejezetten hitelesek és eredetiek. A szereplőkkel könnyű azonosulni, mert természetesen játszanak és ettől az egész film baromi szerethető lesz.

Ahogy a film címe is mutatja, a zene fontos szerepet játszik végig a történet során. A készítők nagyon bölcsen hanyagolták az ilyenkor szokásos kötelező muzsikákat, csak néhány -a nagyközönség számára- ismeretlen indie előadó dalai kerültek fel Nick és Norah playlist-jére. Eredeti és szellemes dalok, egy eredeti és szellemes filmhez, csak ajánlani tudom mindenkinek aki nyitott az ilyesmire.

Több kedvencem is van az albumról, így emiatt (és a hülye youtube szerzői jogi illetve embed korlátozásai miatt) igen nehéz volt kiválasztani a megfelelő kedvcsináló zenét, de végülis erre esett a választásom:

Természetesen csúszik a beígért rendes post, ahogy csúszik a munkám is. Ha a végére jutok, akkor végre nekiállok írni normális dolgokról, annál is inkább, mert sok téma van, amiről beszélni kell. Pl az új zenekarunk, vagy az electric slide blues, vagy éppen Emma Stone, aki mostantól, a múltheti "heticsaj" megtisztelő címet bírtokolja. Emma ismerős lehet mindazoknak, akik végigröhögték a Superbad, ill Zombieland című filmeket, meg még néhány hasonlóan színvonalas vígjátékot, dehát mit lehet tenni? Nem lehet mindenkiből Greta Garbo :D

Ellenben azt már személyes sértésnek veszem a sorstól, hogy mi a pék f*száért nem tud a szűkebb környezetembe küldeni ilyen szépszemű, szeplős, rekedtes, vörös démonokat? :D:D:D Shannyn sem jelentkezett még nálam a kávéra, Charlize eljegyzés-felbontását sem erősítették még meg a felek, úh ha létezik a Karma (bocs Earl), akkor most igazán a kedvemre tehetne azzal, hogy mondjuk Emma üldözőbe vesz engem szenvedélyes szerelmével :D

Hú de le van fáradva a fejem, hogy ennyi hülyeséget hordok össze! Ki is lépek. Kapcs ford köbüki....

Ismét kénytelen vagyok a heti csaj rovatba életet lehelni, mivel hosszú idő óta először akadt olyan jelentkező, aki megfelel az eredeti versenykiírásnak. A szóban forgó hölgy Shannyn Sossamon, akit remélem nem kell bemutatnom senkinek! A gyengébbek kedvéért azért mégiscsak egy gyors emlékeztető: Lovagregény Heath Ledger oldalán, 40 nap és 40 éjszaka, illetve a már-már kultstátuszba kerülő Wristcutters, ami kétségkívül egy furcsa film, és akkor még finoman fogalmaztam :D Sajnos bár Shannyn több szempontból is tökéletes, azt a balga hibát azonban mégis elkövette, hogy hamarabb ment férjhez, minthogy velem találkozott volna. De persze a hibáink azért vannak, hogy tanuljunk belőlük, és ki vagyok én, hogy megtagadjak egy második esélyt a boldogságra egy ilyen szép nőtől? Szóval ha Shannyn erre felé jár, akkor jó nálam egy kávéra, a többit meg majd meglátjuk :D Shannyn szép és kész, tessék róla meggyőződni:

Tudom, hogy illene már írnom egy rendes posztot, mert jó ideje már csak számotokra félunalmas zenés videókat posztolgatok, de hamarosan eljön egy rendes bejegyzés ideje is, addig tessék kitartani.

Ja igen, a bréking nyúz. Megírtam a Queers And Psychos első versszakát... káming szún

Eltöprengtem rajta, hogy vajon mennyire értékelnétek még egy zenés postot, azok után, hogy a Vampire Weekendem nem bizonyúlt túl népszerűnek xD (Ettől függetlenül, szerintem a valaha készült egyik legjobb videóklip, még ha a zene egyéni ízlés kérdése is, de nyilván a videó érdekessége miatt raktam ki.) Szóval ezek után nem terveztem újabb zenés postot, de nem tudok kibújni a bőrömből, illetve épp ellenkezőleg, a következő daltól majd' kiugrok a bőrömből! (Hú de gyenge volt, ez még a Sas-kabaréból is kilógna xD)

A lényeg: a Turbo nevű magyar zenekar meggyőzött arról, hogy lehet rendkívül igényes, nemzetközi szintű rock n roll zenét csinálni kishazánkban is, így kellő inspirációt érzek magamban a zenei karrier elkezdésére... muhaha :D na jó ha azt nem is, de egy jófajta légdobolást és némi lúdbőrzést igenis kiváltott belőlem.

Hangerővel nem spórolni, halkan "nem jön át"!!!