Az egész úgy kezdődött, hogy január elsején, az újév legelső óráiban, Sea ötletétől vezérelve megtekintettük Richard Gere már korábban taglalt puhakukiját. Mivel a keretet ennek az eseménynek az Amerikai Dzsigoló című film adta, beleszaladtam a főcím dalba... Blondie - Call Me... Itt jön az a pont, ahol kissé szégyenkezve, lefelé bámulva, lábammal a földön matatva bevallom, hogy én bizony szeretem a Blondie egyes számait! (Igen, jöhetnek a msz. poénok xDDD) Szóval kb egy Greatest Hits-nyire szeretem ezt a zenét, nincs komplett discographym tőlük, sőt még bútlegek sem :D Mivel a film zenéje eszembe juttatta, hogy mennyire rég nem hallgattam Blondiet, egy huszárvágással orvosolva a problémát, a playlistembe beraktam azt a kb 6-8 dalt amit szeretek és meghallgattam őket. Ez juttatta eszembe, hogy miért is szerettem én meg pár évvel ezelőtt ezt a zenekart.
A post címében található két szó egy úriember neve. Nem nehéz kitalálni, ő a dobos. Jópár éve már, hogy véletlenül megnéztem egy Blondie reunion klubkoncertet a VH1-on és ott kapásból a nyitódal lesokkolt. Illetve egész konkrétan CB játéka. A dalt úgy ahogy ismertem, de a dobolás... Energikus, erős, pontos, technikás, látványos, mégis halál laza! Szólózós részektől kifeküdtem. Szerény véleményem szerint Clem Burke a világ most underrated dobosa ever!!! Elég csak annyit mondanom, hogy nincs adatlapja a drummerworld.com-on, ahol gyakorlatilag minden híresebb zenekar dobosának van. Szerintem ez szégyenteljes.
Ahogy, ezek a gondolatok jártak a fejemben próba cseresznye elv alapján rákerestem erre a videóra youtube-on. Már korábban is sokszor megtettem ezt, mert tényleg nagyon mély nyomot hagyott bennem a performansz. De soha nem volt rá találat. Még csak közeli sem. DE MOST MEGTALÁLTAM!!! Újra nézve, már nem hozta ki belőlem ugyanazt a reakcót mint néhány éve (nyilván megöregedtem és túl sok Bonham/Hawkins videót nézegettem mostanában), de akkor is a feelingje megvolt.
A Blondiet lehet utálni, mert kétségtelenül olyan amilyen. Mégis az enyhén punkos, new wave-es, pop/rock talán legsikeresebb zenekara voltak, leghíresebb albumuk -az idén 31 éves Parallel Lines- több mint 20 millió példányban kelt el. Ezt azért nem lehet elvenni tőlük. Na meg azt sem, hogy van egy k.rva jó dobosuk! ((((és egy énekesnőjük, aki nem tudja feldolgozni, hogy már vagy 25 éve nem az a fiatal szexszimbólum aki volt ))))
Végül a klip. Szegény Debbie Harry pont úgy öltözködik ahogy kinéz. Kissé UFÓ-san, és a hangja is már leginkább ott van ahol a fiatalsága, a múlt homályában. De Clem Burke... bázz, mintha 20 éves lenne! Ha csak fele olyan laza lehetnék, negyed annyi dobtudással mint ő... hajjjaj.... Ha mást nem, legalább az introban nézzétek meg, ahogy a crashek között pörgeti a dobverőt xD (tom, hogy fölösleges szemfényvesztés, de bázz nem ez a rnr lényege? :D)
(Zárójeles info Rogeristáknak, kezdő Queenereknek: Rogernek megvolt Debbie, vagy Debbienek Roger... ahogy tetszik )