Ha már beígértem, akkor előbb egy gyors összefoglaló a tegnapról. Nos, lejátszottuk a Nagy House Drinking Contest második fordulóját, és azt kell mondjam, hogy lassan olimpiai sportággá kellene nyilvánítani ezt a játékot :D Ha jól emlékszem akkor 15:13-ra nyertem ezt a kört, köszönhetően egy nyálasképű ausztrál kisdoktornak, meg az állandó feltűnési viszketegségének. Folyton kimondta a nyílvánvalót, csak hogy okosabbnak tűnjön... "Síz heijvéng áéj szízsáér"... aussie prick :D Pontos eredményeket egyébként nem tudok, de szerintem senkit nem is érdekel :D Ja előtte megnéztük a Valami Amerika 2-t, amit csak ajánlani tudunk mindenkinek aki szereti a kikapcsolódást, és/vagy Oroszlán Szonja félelmetesen szép seggének látványát!
A beszámoló után a karácsonyi témára rátérve.... Már jó ideje csak videózok, videózok semmi írás. És furcsa mód nagyon minimális a karácsonyi fílingem, pedig igyekszem körülvenni magam a témába vágó dolgokkal. Ezt orvosolandó megpróbáltam felidézni, hogy milyenek voltak a régi Karácsonyok gyerekkoromban.
Akkoriban a nagyszüleimnél laktunk. Náluk mindig egy hatalmas fa volt feldíszítve. Akkora, hogy a vége a plafont súrolta. Olyan díszek voltak rajta mindig, amit még anyuék csináltak gyerekkorukban. Így azok mellé rakni azokat amiket mi csináltunk anyuval érdekes volt. Mint egy furcsa időgép. A régi és az új egy fán találkozik. Volt egy olyan dísz, amit imádtam. Totál gagyi, de akkor is. Alufóliából és selyempapírból egy hatalmas szaloncukor. Mindig a fa egyik alsó ágán lógott. És bár tudtam, hogy a belsejében nincsen csoki, azért mégis valahol titkon bíztam benne, hogy hátha. Többnyire valami játékot kaptam. Ami nagyon élénken él bennem, az egy távirányítós autó. Na azokat imádtam. Jópárat el is használtam mire felcseperedtem, de megsúgom, hogy a mai napig elgyengül a lábam egy ilyen játék láttán a kirakatok előtt
A bejgli kajálás természetesen állandó és örök eleme a Karácsonyainknak, így ez talán külön szót nem is érdemel, csak annyit, hogy a nagymamám csinálja a legeslegjobbat a földkerekségen, és ha valamiért véletlenül nem azzal várna minket Szenteste, akkor kitörne a III. világháború, özönvíz pusztítana és a bibliai 10 csapás súlytaná a Földet
Nálunk hagyományosan éneklés van mindig 24-én. Nem kell semmi komolyra gondolni, csak a magunk hamiskás hangján 2-3 szokásos dal jelzés szinten, de azt azért mégis mi énekeljük és nem CD-ről tombol a Delhusa Gjoni meg a Zámbó Jimmy. A régi karácsonyaim egyik legfontosabb része a december 25. Azon a napon egy teljesen más légkör lengte be a lakást. Felkelve reggel még pizsamában a szőnyegen ülve játszottam az új ajándékokkal, miközben anyuék a tegnapról otthagyott csomagolópapírokat szedték össze. Aztán egy másik fontos hagyomány, az Ezüst tó kincse. Nem tudom, hogy csak az agyam űz-e tréfát velem, vagy nem is Karácsonykor volt ez, de az egészen biztos, hogy a nagyapámmal sokszor néztük ezt a filmet. Valami NDK western, talán Winnetou-s film, nem igazán emlékszem a sztorira, de maga az, hogy nézzük megmaradt, Valamiért most a Snoopy és a Charlie Brown-os karácsonyi mese is beugrott de csak foszlányokban, úgyhogy ezt hagyjuk xD Hát valahogy így volt Hoodéknál a Karácsony sok évvel ezelőtt. Mostmár annyira nincs így :S Gyerekként annyira más megélni ezeket, és őszintén szólva rohadtul irígylem ezért az akkori önmagamat. Amikor kicsi voltam valahogy úgy tűnt az éneklés alatt, mintha lenne ott egy komplett kórus. Nem hallottam a hangokat, csak a dalt. Talán azért mert elsősorban arra fókuszáltam, hogy a fa alá lessek, hogy mekkora dobozok vannak ott. Most amikor éneklés van, akkor Hallom mindenkinek a hangját, külön, külön hamisan. Semmi kórus. Bázz de öreg trotty lettem :S
No sebaj. A régi időket megidézendő, egy klasszikus dal legyen a mai. Ennél szebb előadásban én még nem hallottam a Csendes éj c. dalt. És azt hiszem valahogy így hallottam annak idején kisgyerekként. (mostanra leginkább azt hallom, hogy szegény nagyapám a szöveg egyes részeit hümmögéssel helyettesíti
