Nos valóban, a mai napon bekövetkezett az idei születésnapom, ami (félek kimondani) már a 24. volt a sorban. Ahogy SEA blogjában ki van írva: "Örökké akarok élni, eddig sikerült". Hát ha örökké nem is akarok élni, de mindenféleképpen szeretnék nagyon sokáig. Bizonyos értelemben mondhatnánk azt is, hogy ez az első születésnapom, mivel szinte napra pontosan az elmúlt egy évem nagyon zsúfolt volt, és gyakorlatilag ebben az elmúlt 360-70 valahány napban sokkal több mindenen mentem keresztül mint korábbi életemben összesen. Felsorolni is nehéz lenne. A napokban eszembe jutott, hogy mi lett volna ha naplót írok és akkor mindent pontosan fel tudnék idézni. Aztán rájöttem hogy ez butaság, ugyanis az emberi szervezetnek (léleknek?) megvan az a jó tulajdonsága, hogy a valóban fontos dolgokra emlékszik csak a nagy múlt távlatából. Ha akadna olyan dolog amit esetleg elfelejtenék, akkor az valószínűleg nem is annyira fontos. A meghatározó emlékek viszont velem maradnak. Régi barátok elvesztése, újak szerzése, az első komoly állásom és az első komoly "kirúglak-nem, én mondok fel"-em, sok sok sírás-szomorkodás, és talán kevesebb de annál meghatározóbb nevetés és boldogság. Ez persze csak töredéke annak ami tényleg történt velem. Gondolkoztam rajta, hogy egyszer talán sok sok év múlva majd írok egy könyvet belőle. Aztán akár film is lehetne belőle, természetesen nem magyar :D hanem rendes hálivúdi. Ha Hugh Grant nem öregedne olyan vészesen akkor játszhatna ő engem :D:D:D Bár lehet hogy majd magamat játszanám, de akor viszont muszáj lesz valami ágyjelenetet összehozatni Charlize Theronnal!!! (az ő esetében még az sem érdekelne, hogy addigra esetleg öregebb lesz :D:D:D:D) Na, hogy visszakanyarodjak a lényeghez, eseménydús hónapok vannak a hátam mögött, és kétségkívül sok olyan dolog volt ami nem kellemes emlék (kevésbé cizelláltan úgy is fogalmazhatnék hogy szar :D) de volt néhány olyan is amelyek miatt határozottan érdemes volt végig élni ezt az egy évet. Remélhetőleg ez érvényes lesz a további kb 70 évre is amit ezen a bolygón szándékozok tölteni!
Ja és itt a végén jegyezném meg, hogy a tegnapi viszonylag szűk körben töltött szülinapi célzatú összejövetel volt az egyik legjobb dolog ami mostanában történt velem!!! (SEA most csap a homlokára, hogy "te jó ég milyen pocsék dolgok történhetnek vele ha még ezt is jónak ítéli" :D:D) És hát igen SEA is jelen volt az eseményen, többek között ezért is volt olyan jó! Köszi a részételt! :-)
És köszi mindenkinek a jókívánságokat!!!!!