Volt a nagyszüleimnek egy háza... egy tanya... a Nagyapám szülőháza. Még a dédszüleim építették. Kalandos történet egy erdélyi férfival és egy pesti cselédlánnyal a főszerepben akik összeházasodnak, vesznek egy sorsjegyet (lutri ha ugytetszik) megnyerik és vesznek rajta Szeged mellett egy házat. És kb 70 évvel később képbe jönnek a dédunokáik akik a gyerekkori nyaraikat itt töltik. És valami olyat kapnak, én legalábbis, ami utána kihat ez egész életemre. Néhány éve el kellett adni. Nem bírtam feldolgozni.... a Ház, a gyümölcsös kert, a kert végéből induló végtelennek tűnő búzamezők, a levegőben lassacskán tova úszó felhők látványa, a nem messze lévő tó párás illata, a földeket ketté szelő betonos út ahol bicikliztünk (és elestünk), a szomszéd (kissé alkoholista) parasztbácsik, mindegyik egyedi névvel illetve, karakterek akiket sehol máshol nem találni. Milliónyi történet ami megmarad. De nem is az események... pillanatok amik egy egy érzékszervre nagy benyomást tettek. A fáskamra ajtajának szálkái a kezemben, a barkácsasztal kopott símítása, az udvar egy bizonyos szegletében megmaradó esőtócsák látványa, a padlástér poros illata, a pinceajtó zárjának erélyes kattanása, a pincefalon a nemespenész puha tapintása. A frissen kivágott akácfa ágak nedves felülete. Az esti szalonnasütésnél a rőzse kévék ropogása amint a lángok elnyelik őket. A talicska kerekének zörgése, a vályogkemence csontokig hatoló melegsége. A forró homok érzete amint mezitláb sétálunk benne. A szomszéd veszett kutya csaholása (akit még a gazdája is cak lapátról mert etetni!) a cél nélkül ellőtt, és örökre eltünt nyílvesszőim keresgélése a kukorica földeken. Sárkányeregetéskor a szél ereje amivel felkapta a papírsárkányokat. Horgászatkor a feszültség hogy lebukunk mert engedély nélkül  horgászunk egy fokozottan tájvédelmi körzeten (környezetvédők kedvéért megjegyzem sosem fogtunk semmit). Még kb egy órán át tudnám írni ezeket. Annyi minden jut eszembe. Hiányzik. A hely ahová a gyökereim kötnek. Nem a városba, nem a paneldzsungelba, nem a belvárosba, hanem oda kötnek. Ott nyugszik meg lelkelm legjobban, sehol máshol. Megszünik a tér és az idő ha ott járok. És valószinüleg oda fogom eltemetteni majd magam ha arra kerül a sor.